Zarathustra

Az ember kötél, a mely állat és emberfölötti ember közé feszíttetett, - kötél mélységes mélység fölött. Veszedelmes általmenés, veszedelmes útonlétel, veszedelmes visszapillantás, veszedelmes borzongás és meg-megállás. A mi nagy az emberen, az az, hogy ő csak híd és nem cél: a mit szeretni lehet az emberen, az az, hogy ő általmenés és lemenés. Szeretem azokat, a kik nem tudnak élni, hanemha mint lemenők, mert ők az általmenők. Szeretem a nagy megvetőket, mert ők a nagy tisztelők és nyilai a túlsó partra vágyakozásnak. Szeretem azokat, a kik nem keresik valahol a csillagok mögött a mozgató okot, hogy letűnjenek és feláldozzák magukat, hanem feláldozzák magukat a földnek, hogy a föld egykoron az emberfölötti emberé legyen. Szeretem azt, aki avégre él, hogy megismerje a dolgokat és aki avégre akarja megismerni, hogy egykoron éljen az emberfölötti ember. Ím-ígyen akarja tulajdon leszállását. Szeretem azt, aki dolgozik és föltalál a végre, hogy az emberfölötti embernek építsen házat és számára készítsen elő földet, állatot és növényt: ím-ígyen akarja tulajdon leszállását. Szeretem azt, a ki erényét szereti: mert erénye leszállásának akarata és nyila vágyakozásának. Szeretem azt, a ki szemernyi szellemet sem tart vissza magának, hanem egészen erénye szelleme akar lenni: így szellemként lépked által a hídon. Szeretem azt, a ki erényét hajlamává és végzetévé teszi: imigyen akar erényéért élni-halni. Szeretem azt, a ki nem akarja, hogy kelleténél több erénye legyen. Egy erény több mint két erény, mert inkább csomó, a melyen a végzet csüng. Szeretem azt, a kinek lelke pazarolja magát, a kinek nem kell köszönet, a ki nem ád vissza: mert örökkön ajándékoz és nem akarja magát megóvni. Szeretem azt, aki szégyenkezik, ha a kocka jó szerencséjére vetődik s a ki ilyenkor kérdezi: avagy hamis játékos vagyok-e? - mert tönkre akar menni. Szeretem azt, a ki aranyszavakat dob tetteinek elébe, s még mindig többet tart meg, mint a mennyit igért, mert leszállását akarja. Szeretem azt, a ki a jövendő embereit igazolja és a múltéit megváltja; mert a jelenéin akar tönkre menni. Szeretem azt, a ki istenét feddi, mivelhogy szereti istenét: mert istenének haragjától kell tönkre mennie. Szeretem azt, a kinek lelke sebében is mély s aki apró élményen is tönkremehet: így örömest megy át a hídon. Szeretem azt, a kinek lelke csordultig megtelt, úgy hogy magát felejti és mindenek benne vannak: így mindenek vesztére válnak. Szeretem azt, a kinek szabad a szelleme és szabad a szíve: így feje csak szívének csatornája, szíve pedig vesztébe hajtja. Szeretem mindazokat, a kik olyanok, mint a nehéz csöppek, egyenként esvén a sötét felhőből, a mely az ember fölött csüng: ők hirdetik, hogy a villám jő és hírmondókként mennek tönkre. Íme, én a villám hírmondója vagyok és nehéz csöpp a felhőből; és ennek a villámnak neve: emberfölötti ember. Ím-ígyen szólott Zarathustra