"... A város vérfürdővé változott egyszeriben. Keresték, kutatták őt, s végül egy alattomos pince legmélyén bukkantak rá; szinte félholtan hevert a sárban.. Elvitték. Láncra verve húzták, vonták, pedig már alig volt benne élet. Vagy csak ez látszott... Hogy ne bántsák. Hagyják az út porában elvészni!! Csak ennyi.. ennyi lett volna amit kíván, de a keselyűk csak rángatták tovább... Vére folyt, ki, az utca köveire... Elvitték, hogy végezzenek vele, s már-már kifelé forduló lelkét mégjobban meggyötörjék. Gyilkosai kamrába zárták s szegeket mélyítettek húsába, forró tőrt húztak végig bőrén, s tüzes rúddal megvakították.... Szenvedett, még utolsó izomrángásaival is tudtára adva a keselyűknek, hogy nembírja, mostmár úgy is vége. De nekik ez nem volt elég, s biztosították számára a kárhozatot... A földön hagyták, s a pokol emésztő tüzével átadták őt a halálnak. Még szenvedett. Hallannni lehetett hogy az utolsó vérig küzd, pedig tudta nincs visszaút. A kamraajtó üvege felé kúszott, s kezeit arra tapasztotta. Mintha bárki is arra járna éppen! Mintha bárkiben is volna annyi, hogy hozzáérjen egy félholt emberhez! Mintha bárkiben is bízhatna! Nem.. Tudta hogy nincs senkije, semmije.. Őt magát szépen lassan elnyelte a tűz, de kezének lenyomata ott maradt az üvegen, a kormos üvegen; s azon át látni vélhetett az ártatlanság mindent..........."