Újabb reggel. Megint süt az az átkozott nap! Kilesek az ablakon… mosolyognak, mindenki mosolyog, de valami sötét lappang a mosolyok mögött, valami, ami engem akar, látom, hogy engem figyel, minden szempár mélyéről. Hallom, hogy az emberek összesúgnak a hátam mögött, rólam beszélnek… Mindenki ellenem van… de nálam a fegyver, nagyapám fegyvere… meg fogom védeni magam.
Ma megtörtént, végre előbújt a formátlan rettenet, s megmutatta magát, az anyám alakját öltötte magára, de nem tudott becsapni, hisz tudtam, hogy ő Amerikába van. Egy üres utcában jelent meg nekem, Mikor láttam, hogy nincs ott senki rajtunk kívül, egyből gyanút fogtam, alattomos módon ölelésre tárt karral tartott felém, de én nem haboztam, meghúztam a ravaszt, egyszer, kétszer, egy golyó maradt a tárban, még halálában is szerepet játszott, vér csorgott a sebekből. Győztem! Boldogan, felszabadultan szaladtok otthonom felé. Könnyű szívvel lépek be az ajtón, s rögtön észreveszem a levelet a földön, valami balsejtelem fog el, valami azt súgja, ne nyissam ki, de tudnom kell… Apám írt. Egy hete adta postára… Felbontom. Csak három rövid sor áll benne:
Kedves fiam,
Anyád kedden érkezik.
Csókol Atyád.

Felnézek a fali naptárra. KEDD!!! Kihull kezemből a levél, figyelem, ahogy esik, mintha soha nem akarna földet érni, csak hullik, és hullik, de soha nem ér le… Térdre esek, és úgy ráz a zokogás, valami keményet érzek az oldalamnál, a pisztoly… Remegő kézzel emelem fel, és illesztem a halántékomhoz…Meghúzom a ravaszt, és utoljára még elégedettséget érzek, hisz megöltem anyám gyilkosát…