Hóher 2/10
Ledobom az üres székre a papírokat és a szekrényhez lépek. Két szárnyát kitárom és leakasztom a köpenyem. Szinte már szertartásos mozdulatokkal gombolom be a hófehér anyagot. Igazi pamut, nem műszálas. Igaz, hogy jobban fogja a vér, de sokkal elegánsabb is, már amennyire egy köpeny lehet. Majd a kötényt is magamra öltöm. Ez már kevésbé fehér, kissé már szürkés.
Ránézek a „kísérőkre”, akik azonnal tudják: nekik ki kell menniük, innentől már az én gondom az alany.
Leülök a székemre, és nem érdekel, hogy mennyire töröm össze a kartont. Ha minden igaz, akkor már nem lesz rá szükség. Oh, meg majdnem elfelejtettem: a magnó. Nem szórakozni hozták az alanyt. Visszamegyek a szekrényhez, kiveszem az eszközt, és a székre rakom. Lenyomom rajta a felvétel gombot, és felmondom a sorszámom, az alany nevét és a dátumot. Majd pause. Visszamegyek a szekrényhez, és kiveszem a stimulálószert, behajtom az ajtaját és a férfihoz lépve, beadom az injekciót. A fecskendőt kidobom egy szemetesbe, majd várok. Elvileg három-négy perc, amíg szétárad a szer, és igazam is van. Nyöszörögve ébred, mint akinek minden tagja fáj, ami valószínűleg így is van. Kinyitja szemét, és amit először meglát, az a lábam. Mintha egy pillanatra hátrahőkölt volna, már ha tudna. Tekintete egyre feljebb siklik, végül az arcomon állapodik meg. Igencsak meglepődött. Magamban gúnyosan elmosolyodok. Ő is abban a tévhitben él, hogy csak férfiak űzik ezt a szakmát.
- Remélem, tudja, mi a dolga. – Közlöm vele a lehető legsemlegesebb hangnemben, majd a magnóhoz lépek és lenyomom a felvétel gombot.
Ránézek a „kísérőkre”, akik azonnal tudják: nekik ki kell menniük, innentől már az én gondom az alany.
Leülök a székemre, és nem érdekel, hogy mennyire töröm össze a kartont. Ha minden igaz, akkor már nem lesz rá szükség. Oh, meg majdnem elfelejtettem: a magnó. Nem szórakozni hozták az alanyt. Visszamegyek a szekrényhez, kiveszem az eszközt, és a székre rakom. Lenyomom rajta a felvétel gombot, és felmondom a sorszámom, az alany nevét és a dátumot. Majd pause. Visszamegyek a szekrényhez, és kiveszem a stimulálószert, behajtom az ajtaját és a férfihoz lépve, beadom az injekciót. A fecskendőt kidobom egy szemetesbe, majd várok. Elvileg három-négy perc, amíg szétárad a szer, és igazam is van. Nyöszörögve ébred, mint akinek minden tagja fáj, ami valószínűleg így is van. Kinyitja szemét, és amit először meglát, az a lábam. Mintha egy pillanatra hátrahőkölt volna, már ha tudna. Tekintete egyre feljebb siklik, végül az arcomon állapodik meg. Igencsak meglepődött. Magamban gúnyosan elmosolyodok. Ő is abban a tévhitben él, hogy csak férfiak űzik ezt a szakmát.
- Remélem, tudja, mi a dolga. – Közlöm vele a lehető legsemlegesebb hangnemben, majd a magnóhoz lépek és lenyomom a felvétel gombot.
