Hóhér 4/10
Halkan nyöszörög, kezdi kényelmetlenül érezni magát. Helyes. Fészkelődik. Észreveszem másik fülében a kis karikát. Újabb ötlet. Megint a szekrényhez lépek, és kiveszek onnan egy kisebbfajta fogót. Ismét az orra alá dugom, megmutatva, hogy mi a következő eszköz. Egyszerű pszihológiai hadviselés. Megfogom a fülét, és a fogóval a karikát. Finoman elkezdem húzgálni. Nyöszörgésből átvált nyüszítésbe. Teljesen tudtára hoztam, hogy ha nem beszél, elég csúnyán fog megszabadulni az ékszertől. Fogát összeszorítja, de egy árva szó, nem sok, annyi sem hagyja el a száját. Még jobban húzom, fülcimpája egyre jobban nyúlik, és a nyüszítés is egyre hangosabb lesz. Lassan visszaengedem, és megkönnyebbülten felsóhajt. Ekkor egy hirtelen mozdulattal kitépem. Torka szakadtából üvölt. Erős, férfias hangja betölti a szobát. Az én hangom is társul, de kacagok. Azzal az ellenállhatatlan tónussal, ami érezteti nőiességemet és kegyetlenségemet. Azon próbálkozása, hogy összébb húzza magát, sikertelen. Látom rajta, hogy most szíve szerint szeretne összekuporodni és az anyjához bújni, aki valószínűleg már rég meghalt. Tipikus viselkedés egy erősen sértett és anyját korán elvesztő embertől. Újabb támadófelület.
Végül valamelyest összeszedi magát, és tekintetét az enyémbe fúrja.
- Szemét vagy. – Egyszerű kijelentés, de szíven ütött. Nem az, amit mondott, hanem a hangja. Ismerem, bár még sosem találkoztunk élőben, csak beszélgettünk. Előbb írogattunk egymásnak, majd valamikor megadta a számát, mivel én nem voltam hajlandó. Felhívtam, és órák múlva tettem le a kagylót. Isteni humor, intelligencia és jól fejlett személyiség jellemezte. Pár napja hívtam fel utoljára, és megbeszéltünk egy találkozót mára, munka utánra. Úgy látszik, kicsit korábban kezdődött a „randi”. Ezt a fazont én tényleg kedveltem, és reméltem, hogy pár éjszakánál többet akar, és lesz egy normális kapcsolatom. Magamban felsóhajtok, és eldöntöm, hogy soha többet nem próbálkozom olyasmivel, hogy emberi kapcsolatok. Csak ha az alanyt a rokonaival kell megzsarolni.
- Nem a véleményed kértem, hanem, hogy csicseregj. De értelmesen. – Muszáj keményen szólni, nem remeghet meg egyetlen porcikám sem, és ez vonatkozik a hangomra is. Közben észrevétlenül egy pillanatra kikapcsolom a felvételt. Tudom, mi jön.
- Te vagy? – Teljesen ledöbbent. – Ezt el sem hiszem! Tényleg te vagy? Csak azt nem értem, miért? – Nagyon megzavarodott. Lehet, hogy ma föl sem kellett volna kelnem?
- Igen, én, és ez most téged ne érdekeljen. Ez a munkám. És most csak megkönnyíted azzal, hogy valamelyest ismerlek, így biztosan ki tudom majd szedni a vallomásod. Nem, nem foglak elengedni, akárhogy reménykedsz. Nem vagyok lágyszívű, emlékszel? Meséltem magamról. Mondtam, hogy a munkám profi módon végzem, és nem tud befolyásolni semmi sem, mert szeretem csinálni. Csak azt felejtettem ki, hogy mit dolgozom. De ez most lényegtelen. Én addig foglak kínozni, amíg vagy beledöglesz, vagy mindent elmondasz. És most beszélj. Úgy talán kíméletesebb leszek, és fájdalommentes halál várhat rád, bár az ítéletet nem én fogom meghozni. De te eldöntheted, hogy kínok között pusztulsz, vagy pedig golyó a fejedbe, aztán kész.
Végül valamelyest összeszedi magát, és tekintetét az enyémbe fúrja.
- Szemét vagy. – Egyszerű kijelentés, de szíven ütött. Nem az, amit mondott, hanem a hangja. Ismerem, bár még sosem találkoztunk élőben, csak beszélgettünk. Előbb írogattunk egymásnak, majd valamikor megadta a számát, mivel én nem voltam hajlandó. Felhívtam, és órák múlva tettem le a kagylót. Isteni humor, intelligencia és jól fejlett személyiség jellemezte. Pár napja hívtam fel utoljára, és megbeszéltünk egy találkozót mára, munka utánra. Úgy látszik, kicsit korábban kezdődött a „randi”. Ezt a fazont én tényleg kedveltem, és reméltem, hogy pár éjszakánál többet akar, és lesz egy normális kapcsolatom. Magamban felsóhajtok, és eldöntöm, hogy soha többet nem próbálkozom olyasmivel, hogy emberi kapcsolatok. Csak ha az alanyt a rokonaival kell megzsarolni.
- Nem a véleményed kértem, hanem, hogy csicseregj. De értelmesen. – Muszáj keményen szólni, nem remeghet meg egyetlen porcikám sem, és ez vonatkozik a hangomra is. Közben észrevétlenül egy pillanatra kikapcsolom a felvételt. Tudom, mi jön.
- Te vagy? – Teljesen ledöbbent. – Ezt el sem hiszem! Tényleg te vagy? Csak azt nem értem, miért? – Nagyon megzavarodott. Lehet, hogy ma föl sem kellett volna kelnem?
- Igen, én, és ez most téged ne érdekeljen. Ez a munkám. És most csak megkönnyíted azzal, hogy valamelyest ismerlek, így biztosan ki tudom majd szedni a vallomásod. Nem, nem foglak elengedni, akárhogy reménykedsz. Nem vagyok lágyszívű, emlékszel? Meséltem magamról. Mondtam, hogy a munkám profi módon végzem, és nem tud befolyásolni semmi sem, mert szeretem csinálni. Csak azt felejtettem ki, hogy mit dolgozom. De ez most lényegtelen. Én addig foglak kínozni, amíg vagy beledöglesz, vagy mindent elmondasz. És most beszélj. Úgy talán kíméletesebb leszek, és fájdalommentes halál várhat rád, bár az ítéletet nem én fogom meghozni. De te eldöntheted, hogy kínok között pusztulsz, vagy pedig golyó a fejedbe, aztán kész.
Sorry, hogy csak most folytatom, de eszembe jutott, hogy még nincs fent teljesen
