Akkor azt hiszem ideje volna írni is már valamit. A héten mostmár töményen adagolják belénk a tudás nektárjait, ámbár én még nagyon nem álltam rá az iskolára. Irodalom dolgozat közben nagyban írom a kórházat, mint szimbólumot, és egyszer csak se kép se hang. Na jó, akkor jöna következő feladat. Máskor ezekről órákat tudnék zengeni de most...? Hát banyek. Semmi. Le vagyok még lassulva. Ráadásul egészen péntekig abban a hitben éltem, hogy tudom mikor van nyelvtanunk. Oszt most rájöttem hogy mégse. Jah, és most van egy rakat ilyen színes gyorslefűző mappám, amik nagyon tetszenek, meg szimpatikusak, de meg kell még szoknom, hogy némely tantárgyból ez helyettesíti a füzetet, illetve a füzet mellé ezt még külön vinni is kell, mert olyan papírok lelőhelye lehet, amin előzőleg házifeladat is volt, vagy ilyesmi.

Aztán egész héten írtam ezt a nyomorult esszét. Azaz nem egész héten, mert múlt hétvégén nem volt kedvem hozzá, meg onnantól számítva talán szerdáig egyáltalán nem, ugyanis a nyári emlékek hatasa alatt/által kolletktív msn-ezésbe, és facebook-chatelésbe kezdtem a Pálosokkal. Mind a kettővel. És furcsamód Gerivel is meg Dórival is külön-külön kiveséztem a mimikát, meg így az arckifejezéseket. Az embereket figyelni köll. Csak meg ne ijedjenek.