PAFE, suliújság, és az alva támadó menyét...
Hazaértünk Paféról, mocskosan, retkesen, fáradtan és némán...
De kezdjük az elejéről:
csütörtök este már azon agyaltam, hogy a rengeteg cuccot amink van, hogy a túróba fogom kicipelni a buszmegállóig. Már-már olyan elvetemült gondolataim is támadtak, hogy egyesével cipelem ki őket, viszont akkor már kettő probléma is volna: 1, ki vigyáz a cuccokra míg én odavissza járkálok; 2, rohadt korán kéne elindulni. Megkérdeztem hát a Nikit, hogy vajon ő ráér-e egy kocsival, de nem ért rá, így tettem még egy próbát Patriknál, és készséggel állt rendelkezésemre, aminek nagyon örültem.
Ezen kívül a csütörtök arról is szólt, hogy bementem a suliba, hogy a könyvtárban legyártsam a suliújságot, mert senki nem csinálta meg, és kedden már szét kéne osztogatni... Elfoglaltam tehát a könyvtárat, és gyártottam. Közben kerekedett egy felhőszakadás is, meg néhány probléma a versenyeredményekkel, amiket be kellett suvasztani az újságba. Én nem tudom, hogy idén melyik nyomdába küldjük, de éreztem, hogy nem fog flottul menni a dolog. Eddig mindig szétcsúszott, akárhová vittük is, de mindig mentem én is, hogy ezt korrigáljam. Hát most az "elvitel" interneten keresztül történt, így ez nem jött össze. Ebből kifolyólag este csöngetnek nálunk, olyan 9 óra tájban: Csorbai anyósa a földszintről, hogy Csorbainak kell a számom.. Én mondtam, hogy nekem megvan a ő száma, majd felhívom. Hívtam is, de foglalt volt mindahányszor. Aztán leellenőriztem a számot az e-mailből, amit a nyomdának küldött, de ott volt egy szám eltérés, így kijavítottam az enyémben is, majd felhívtam azt a számot. Valami srác vette fel, tehát téves. Ekkor fogtam magam, meg a szemetet, és lementem a földszintre az anyóshoz, hogy nyújtson segédkezet, ő pedig beinvitált, és felhívtuk Csorbait az ő telefonjáról, mondván, hogy az ingyenes. Nem vette fel. Felhívtuk Csorbai asszonykáját, aki felvette (végre valahára), és akkor kiderült a legrosszabb, amitől tarthattam: valami nagy gebasz van az újsággal, szóval javítsam és küldjem el mondjuk PDF-ben. Juppííí!!! Na ennek örömére kidobtam a szemetet, és összepakoltam a sátor alkatrészeit a garázsban majd idefenn nekiálltam az egészet újraalkotni, de a laptopon nincs word, és táccspadon elég nehéz ezzel szórakozni, így elcsórtam anyám egerét, és nekiláttam felfedezni az OpenOfice rejtelmeit. Hát lett éjfél, mire készen lettem, és a versenyeredményes táblázat így is kimaradt belőle...
Másnap tehát felébredtem már 8-9 körül, és jobb híján feljöttem ide Viktorral kommunkálni. Még összeszedtem egy két cuccot, meg ilyenek, majd Patrik hamarosan megérkezett az apukájával, aki elszállított minket és a csomagokat a buszmegállóba. Azaz egyelőre a pizzaküldönchöz, mert még nem tudtuk, hogy honnan indul a feheruuaru rea meneh busz. És hát nyílván az egyes kocsiállásról, ami alighanem a legmesszebb van. Volt összesen 12 csomagunk: egy hálózsák (az a régi fajta, tehát jó nagy), egy sátor (szintén régi fajta), sátorfák (azaz sátorvasak), egy hátizsák, két sporttáska, polifóm, két szatyor egyéb sátorkellékekkel, meg kitudja még mi, de megszámoltam, és 12 volt... Aztán nagy nehezen átcipekedtünk ketten az emitel elé, majd vettem fel manit, meg vettem enni pizzát, mert aznap még nem ettem. És vártuk tehát Szilvicseket. Meg Gyöngyit. Szilvi hamarosan megjelent a Sandával, aki várpalotai, szóval egyfelé mentünk végig. Szilvi kapott tőlem egy szelet pizzát.
A busz pedig befutott, mi meg alaposan megtömtük az alját mindeféle kacattal. A koleszosok is akkor mentek haza, így a busz tömve lett, Patriknak nem is jutott ülőhely, pedig sorbanállásnál megosztotta velünk a taktikát, hogy ő majd odaszól nekünk hátulról, hogy "héé figyu, most mondok valami érdekeset, mondjuk a teknősökről!", mi pedig hátrafordulunk, és közben előreslisszolunk szépen észrevétlenül. Ebből a teknősösdiből aztán nagy kacarászás lett, mert "megtudtuk", hogy egy teknős akár 200 évig is élhet, és sok kisteknős nem éli túl a tengerbe vezető utat, illetve, hogy nem azért sír, mert bánatos, hanem mert homok ment a szemébe, és így mossa ki...
Az egyetlen páros üres hely a hátsó sor előtti volt jobb oldalon, ahova mi le is ültünk a hugommal; én kerültem az ablak mellé. Szilvi akkor le is kenyerezett, hgoy had üljön oda ő, mert zenét hallgatna, és akkor neki jó lesz, és különben is ő szeret. Természetesen ez utóbbit egy "-Szeretsz? -*bólogat*" párbeszéddel csikartam ki belőle, de végülis helyet cseréltünk. A heringjárat egyébként Sükösd környékén igen szellős lett, így bátran bitorolhattuk a hátsó üléseket, amik furcsamód csak négyen voltak. Sebaj. Pont annyi, ahányan vagyunk. Út közben Szilvinek megintcsak helyezkedhetnékje támadt, és megint eltántorított az ablak mellől, hogy az ölembe fekhessen. Hogy vizualizálható legyen a helyzet, az eredeti sorrend, ami szerint ültünk: Én, Patrik, Szilvi, Gyöngyi. Hát az ölem el lett foglalva. Majd addig-addig helyezkedett, míg végül a feneke az ölemben, a lábszára Patrik ölében, a feje meg egy szinttel lejjebb, az ülésen volt fellelhető. Körülbelül ilyen pozícióban. Ezután kérte, hogy húzzuk fel, mert magától nem bír felkelni, meg fázik is, és aztán belekuporodott az ölembe, és mondta hogy öleljem meg, mer hidege van. Patrik szerint ez a kismaki pozíció.
És lassan megérkeztünk Székesfehérvárra, ahol találkoztunk Bettivel, a Szilvi barátnőjével, aki egyébként volt nálunk a múlt hétvégén. Aztán már öten vártunk a várpalotai buszra. (Idő közben Viktor is felhívott egyszer-kétszer, hogy hol járnak.) Aztán Várpalotára menő buszból kettő is jött, egy nagyon messziről, tele utassal, rögtön utána meg egy tök üres járat, tehát azt megrohamoztuk, ismételten a teknősös trükkel. Hát Várpalotára is megérkeztünk, ahonnan rögtön indult is a "turnébusz".
Közben én is felhívtam Viktort, hogy merre járnak (mert ők vonattal jöttek ám), és mondták, hogy ők bizony gyalogszerrel vannak. Hű a mindenit... Szóval mikor odaértünk, hatalmas szárazfűvel lepett puszta hevert előttünk egy kebapot áruló gyorsbüfékocsival, egy rahedli földön ülő, gangoló rocker-nyájjal, punk-csordával, és egyéb szerzettel és "csürhéikkel". A puszta szélén pedig a PAFE kezdődött. Gyorsan meg is rohamoztuk az egyik jegykiadó bódét, ami mellé lecuccoltunk, és míg a sorban ácsorogtunk, Viktorral konzultáltam a jelenlegi koordinátáiról. Épp akkor érkeztek meg, szóval csatlakozak hozzánk. Aztán mi is sorrakerültünk, én pedig mondtam a pénztáros csajnak, hogy a 4500 forintos jegyből szeretnék egyet♥. És kaptam! Miután a mi csapatunk kiállt a sorból, Szilvi ki is jelentette, hogy már csak Viktorékat kell meglelni, mire én mondtam, hogy pont ott állnak a sorban mellettünk, de keresheti..
A szélső bejáratnál mentünk be, a kemping felöli oldalon, hogy akkor mi majd keresünk magunknak sátorhelyet. Természetesen átnézték a cuccainkat, a hálózsákot, ami nálam volt, ököllel végig is nyomkorászták, mire Viktorral rávágtuk, hogy hát igen, most a macskának már mindegy...... Volt a hátizsákomban egy kalapács a sátorhoz is, amire a bácsi azt mondta, hogy egye fene, nem vette észre, szóval megengedte, hogy behozzuk. Elkezdtük hát keresni a megfelelő sátorhelyet, és végiggyalogoltunk az egész kempingen, mire a végén találtunk némi valamire való placcot. És hol? Hát persze, hogy a budik mögött... Már a sátorépítés alatt (fényes nappal!) odahugyoztak a budik mögé, de nem nagyon zavartatták magukat. Kérdeztem is, hogy nem zavarja-e őket, hogy itt sátrak is vannak... Aztán felállítottuk a mi sátrunkat, Viktorék is a sajátjukat, bár mi előbb készen lettünk, pedig több elemből állt ..
Miután a sátrak már álltak, fogtuk magunkat, és elmentünk sört inni, hogy végre valami folyadékhoz jussunk. Volt ott egy olyan bódé, ahol iszonyat szarul csapolták a sört, magyarán derékszögben folyatta egy kissrác a sört a korsóba, és csodálkoztak, hogy több a hab mint a sör. Egyébként is rosszul csinálták, mert kiraktak egy csomó előre csapolt 'lefölözött' korsó sört a pultra. Hát ott se vettünk többet sört. Aztán rögtön kiszúrtuk legfőbb élelemforrásunkat, a Fornettist, ahol 420 forintért adták a kolbászos pizzát. És innentől kezdve alig vártuk a Road, és Depresszió koncerteket, amik már este jöttek, sötétben.
Ezt a kettőt a tömeg legközepén éltük át, a legnagyobb pogókat is túlélve, és nyeldekelve a port. A Cseri erdő igen homokos terület. Amint valaki lépett egyet, már szállt a homok, a koncert alatt meg mondhatni tömény homokvihar keletkezett a talpunk alatt, majd meghódította a fejünk felett lévő levegőrétegeket is.. Mondta is valamelyik előadó, hogy azt hitte, hogy meggyújtottunk valamit a nézőtéren, de aztán rájött, hogy az csak porfelleg. Tehát iszonyat nagyot buliztunk rá, ment a headbang ezerrel, pogóba is keveredtünk, ahol az "emeljük-a-kezünket-az-arcunk-elé-mint-a-bokszolók" módszert választottam a túléléshez. Aztán ilyen-olyan jómadarak is megjelentek, sörrel, cigivel a kezükben, és természetesen részegen lézengve. Na egy ilyen cingár srác okozott némi kellemetlenséget a számomra, ugyanis volt olyan magas, hogy a könyöke az államig ért, ezen kívül nem a lábai vitték, hanem a tömeg sodorta, így kezdetnek orrba csapott aléltan himbálódzó hínárkarjaival, majd állon könyökölt a következő felémlökődése alkalmával. Marha boldog voltam, de végülis nem folyt ki a vérem, szóval nem volt probléma. Cserébe viszont kíméletlenül benn tartottuk a pogóban, aztán felszívódott. Vicces dolog egyébként ez a pogó, mert akárhányszor közel verekedte magát hozzánk, fogtam a Szilvit meg a Bettit, és magam mellé/mögé tereltem, hogy nehogy összeverjék őket. Rajtam meg bakancs volt, tehát volt megbízható védelmem("Bakancs! A megbízható védelemért". Tamponreklámparódia XDXD) Aztán Depresszión voltak különféle játékok, mint pl a "válasszuk-ketté-a-tömeget-és-ugrasszuk-egymásnak-egy-pogó-erejéig", és a "guggoljon-le-a-nép-majd-jelszóra-ugorjon-fel-tombolni". Na ez volt az a két koncert, amin leráztam a fejem, és elvesztettem a hangom. Onnantól kezdve egy rekedt, károgó varjúra hajazok..
Ezen az estén, a számunkra fontos koncertek után egyébként éppen leteremtettem Viktort, amiért nem maradt ott velem a legfontosabb koncerteken, szóval volt némi durca az agyamban, mikor elhatároztuk, hogy akkor megyünk aludni. Tomi már rég bevackolta magát a sátor oldalába addigra, de az én cuccaim, mint pl a hátizsákom, meg a takaróm még a Szilviék sátrának elejében voltak. (A sátormegosztás egyébként: mi sátrunkban Szilvi, Betti, Patrik, Viktorévan pedig Tomi, Viktor, én). Hát gondoltam benézek a sátorba a holmikért, meg aztán ha már ott vagyok, végigtapogatom a lábakat, hogy kik alszanak már ott, mire a következő pillanatban felvillant előttem Patrik fehér mellkasa. Még köszönni se volt időm, Patrik már rám is roncsolt mint valami veszett gollam, s a másodperc törtrésze alatt kibaszott a sátorból, és lenyomott a földre. Kínomban az elvesztett hangommal csak annyit tudtam kinyögni, hogy "Mi a faszt csinálsz?" és mit kaptam válaszul? Na mit? "Basszus ez az Emőke..." Hát igen bakker az az Emőke volt. Közben Viktor is felocsúdott a másik sátornál való matatásból, és a segítségemre sietett, mire Patrik majdnem őt is lezúzta. Hát én bazzeg úgy megrémültem, hogy sírtam utána vagy tíz percet ijedtemben... Patrik elég félelmetes így éjjel, de legalább jó házörző, úgy látszik.
Másnap ez lett a nap témája: "Vigyázat, harapós Patrik", "Patrikkal őrzött terület", "Veszett Patrik", "Patrik az alva támadó menyét" és stb... Patrik elmondása szerint álmából felriadva csak annyit látott, hogy valaki matat a sátorban, és azt hitte, ki akarják rabolni őket, ezért gondolkodás nélkül ugrott, és mivel ő lemaradt arról, hogy átöltöztem nadrágba, meg ingbe, fel sem ismert a sötétben. Kint is csak annyi volt az eszmélet, hogy rájött, hogy lány vagyok, ezért Viktort akarta leütni, aztán végre megcsillant a fényben az arcunk, és leállt a marcangolással. Ezen kívül -miután másnap istenesen kiparodizáltuk a jelenetet- kiderült, hogy miután én felpattantam és elrohantam, Patrik kétségbeesetten visszamászott a sátorba, és közölte hugommal, hogy "Basszus, lezúztam Emőkét". Erre a Szilvi valami olyasmit reagált, hogy "Ezért még kapni fogsz reggel, azt ugye tudod"/Trollface-Problem?/
Másnap egyébként mink Viktorral már 4:26-kor felébredtünk arra, hogy világos van, de nem sikerült túlzottan a mély álomba való visszaalvás, így kimentünk terepre csatangolni. Hű de hideg volt akkor reggel még... A hideg párás levegőben összetapadt a hajam is, ami körülbelül 70:30 arányban volt homok és haj, az előbbi javára. Iszonyatos műanyag sörös pohár tenger tárult a szemünk elé. Rengeteg szemét volt, de nagyjából 5-6 óra között végigtakarították az egész területet, toi-toi tisztítással és ürítéssel együtt. 5 órakor egyébként Viktor már kávéhoz akart jutni, pedig alig volt még bódé ami étkeztetésképes állapotban állt ott olyan korán. A nagy szemétben pedig találtam egy tökjó kis pénztárcát, ami ugyan üres volt, de volt benne személyi, meg diák. Valami Eufrozináé volt a cucc, így leadtuk az egyik RENDEZŐ feliratú srácnak, hogy juttassa vissza a gazdájához. Megkérdezte, hogy mér ő, meg most ő micsináljon ezzel. Hát én mondtam, hogy ha már rá van írva a hasára, hogy rendező, akkor találja fel magát. és végülis azt mondta, hogy elviszi a talált tárgyak közé a kijárathoz.
Ezután megtaláltuk a koktélost, ahol adtak ugyan kávét, de Viktor szerint hideg volt. Közben odajött egy srác, hogy nincs-e cigink, mert ő úriember módjára (lévén anyja grófnő, apja báró, hiába rajta nem látszik) kifizetné. Viktor megérdeklődte, hogy mennyit kínálna érte, mire némi matematika után 30 forintban meg is állapodtak. Fél pillanat se telt el, már jött még egy srác, hogy úgy hallotta, hogy itt lehet venni egy cigit 30 forintért. De neki kettő kellett, így darabjáért már 120-at fizetett, ami szerintem félreértésből lett így, de erre nem derült fény. Majd jött a következő is, hogy kéne neki, aztán végülis elbótoltunk 6 szál cigit egy doboz áráért, majd gyorsan el is húztunk, mert elkezdtek rajzzani a pankok, akik híresek a tarháló adottságaikról. (Viktorral egyébként megbeszéltük, hogy a fesztivál idejére nem limitáljuk a cigifogyasztást, de utána szorgosan visszatérünk a napi 6 szálra). Onnantól kezdve nagyjából délután háromig nem történt semmi. Mindenki regenerálódott, csöndes volt a világ, aztán hogy Patrik is kimászott a sátorból, én befeküdtem a helyére, és aludtunk a lányokkal, vagy délig. De legalább kialudtuk magunkat. Aztán végülis arra ébredtem, hogy a férfiak kinn beszélgetnek, és a sátor üres.
Ezután már nem nagyon tudom a kronológiai sorrendet, csak különböző eseményeket tudok felhozni. Mint például azt, hogy szombaton belenéztem a pénztárcámba, és össz-vissz 3000 forintot találtam benne, pedig még legalább egy ötezresnek kellett volna ott lapulnia, de nem találtam. Aztán úgy voltam vele, hogy remélem csak elköltöttem, és nem elcsórták, de egy délutáni sziesztázás alkalmával a hugom megtalálta a pénztárcámban a matricák mögött, amiket ott osztogattak.
Dél körül pedig olyan melegek lettek, hogy a bikinifelső, rövidgatya, vagy szoknya kombinációt alkalmaztam nappali öltözetül, s ahogy telt-múlt az idő, és délután lett, majd este, úgy változott a ruházatom is.
Egyik nap a délutáni, koncert előtti sziesztázás közben pedig dobszóra lettem figyelmes, így fogtam Tomit meg Viktort, hgoy nézzük már meg, mi az. Én már előre sejtettem, hogy sámándobról van szó, aztán meg is kérdeztem a rikkancsot, hogy mire szolgál a dobszó. Azt mondta, színházi játékot tekinthetünk meg a Malátabárban. Hát fogtam is a két srácot és elvittem őket "színházba". A társulat neve, azt hiszem Mockba. Nagyon jó kis modern vásári komédiát adtak elő, fából készült félmaszkokkal. Egy kínai történész-szakács volt a mesélő, az volt a lényeg, hogy ő történészségéből kifolyólag mindent lejegyez, s mivel egy 20 emeletes épület földszintjén lakik, s helyzetéből adódóan mindent tud az ott lakókról, hát elmeséli, amit őróluk jegyzett le. Összesen 6 színész volt, ők játszottak minden szerepet. Elég bonyolult láncolatok voltak benne, például, hogy a maffiózó Misi bácsi lánya a Mercédesz, akit épp szöktetne a faszija, aki a Rigó (és nem mellesleg egy tajparaszt tapló, aki összetépkedte a csaj Rembrandtját). Ez a Misi bácsi aztán felbérel valami szamurájt, hogy végézze ki ezt a Rigójancsit. Szamurájunk, Johny rendelkezik egy Margit nevű pasimániás barátnővel, akinek letört a műkörme a gyümölcssali készítés közben, sipákol, visít, és hadar és "basszál meg!"-et kiáltozik, de Johny valami csígyűjtő megtisztuló kúrán van, ami alatt nem lehet se szexelni, se ölni, se semmit. Van neki még egy Melinda nevű kétbalkezes tanítványa, aki folyton tiszta ideg, és mondani akar valamit a mesternek, akiért odavan. Aztán volt itt még zsidó, macska, rendőr meg házmester. A történet aztán úgy nézett ki, hogy mindenki kinyírt mindenkit, és csak Melinda maradt életben, akinek már volt "közös univerzuma" Johnyval az erdei házikóban átvészelt vihar után, majd úgy döntött megbosszulja Johny halálát. Hát mi jókat nevetgéltünk rajta, nagyon jó előadás volt.
Aztán történt olyan is, hogy felfedező útra indultunk, és kiderült számomra, hogy a nagy pusztaság előtt az út szélén van egy benzinkút, ami fel se tűnt először, mert én háttal álltam... Kimentünk, és vettünk inni nagyvizet, mert kinn olcsóbb, és még ott meg is ittuk, mert bevinni nem lehet. Visszafelé menet pedig leragadtam egy szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos részlegen, ahol ajándékokat lehetett nyerni. Szereztem, hát egy tollat. Ezt elújságoltam a Szilviéknek is, s az útközben osztogatott rejtvényújsághoz azt tanácsolta, menjenek ők is tollat nyerni, de mire rászánták magukat, az már bezárt.
Napközben egyébként többször tartottunk sátor előtt ülős sztorizgatást, de valahogy mindig a szarnél kötöttünk ki..... És mindenki élvezettel figyelte, ahogy Viktor előadja a kis fosós történeteit!!!
Szombat este egyébként úgy volt, hogy megyünk CopyCon koncertre, de olyan hülyén voltak ezek kiírva, hogy ihaj. Odaírták, hogy szombat 00:30-kor van, ami azt jelentette, hogy a vasárnapra virradó 00:30-kor. Viktorral be is állítottuk a telefonomat, hogy mi majd felkelünk, s fel is keltünk, de visszaaludtunk, és legközelebb már csak 2:35-kor tértünk magunkhoz, pont amikor vége lett a dolognak. Aztán másnap mondta a Szilvi, hogy nem is volt, mert hülyén van kiírva, és egyébként is a vasárnap utáni hajnalban lesz, így el tudtunk menni rá.
A többi napon amúgy már ki tudtuk magunkat aludni fázás nélkül (én legalábbis). Reggelre pedig dög meleg lett a sátorban, mert a nap pont oda sütött, ez meg ilyen nejlon, szóval még be is pállott. Bezzeg a Papurusz féle sátor az hűs volt, ott a fa alatt.. Az volt a közösségi sátor.
Szombaton egyébként még Patrik Ecci nevű barátnéja benézett Paféra, hogy találkozzanak, Viktor pedig elnevezte Piroskának, mert nem értette a nevét. Én pedig vettem egy tangapacskert, meg egy kalapot, ami tökjó a fejemre, majd a hugom megbízott a feladattal, hogy vegyek neki is, és adott rá pénzt. A csaj, akinél vettük tök rendes volt, mert elengedett belőle 200 forintot, a törzsvásárlói hajlamomért. Így most van egyenkalapunk huggal.
Tominak pedig csomóan megdícsérték az "Elnézést, részeg vagyok." feliratú pólóját, és még pogózott is.
Egyébként Viktorral ketten rengeteg sört elpusztítottak, de meg se kottyant nekik.
Vasárnap Tomi pedig elhúzott közülünk. Bekísértük Viktorral a városba, a vonatállomásra, gyalog. Miután feltettük a vonyatra, megnéztük a térképen, hogy hogy fogunk eljutni a Múzeumkert vendéglőig, mert ott fogadnak el üdülési csekket, és tudunk kajálni. A kajálda egyébként elég apró volt, és tömve. Hát kiültünk a járda szélére, hogy hát csak lesz hely, és fél óra múlva fel is szabadult egy két asztal. A pincérlány előre figyelmeztett, hogy legalább egy óra, mire kihozza a kaját, mert nem győzik. Mondtuk, hogy az rendben van, de már rendelnénk is, mert míg várakoztunk, kinéztük magunknak a megfelelőt. Egy nagy kétszemélyes vegyes tálat rendeltünk, amin rántott kacsamáj, szűzérme, szalonnába tekert húst, meg mindenféle finomság volt, rizzsel, krokettel és szalmakrumplival. Igazán jóllaktunk, a maradékot meg elcsomagoltattuk, és elvittük Szilvinek, Bettinek, meg Patriknak, hogy ők is kajához jussanak. Szóltam Szilvicseknek telefonon, hogy szerezzenek valahonnan műanyag evőeszközt, mert az kelleni fog. Visszafelé már stoppal mentünk, a kaját meg a gyermekeim kinn a benzinkúton megették.
Hétfőn reggel meg úgy kellett engem kelteni. Ez ma reggel volt, igen. Már csak én voltam a sátorban, de meg lehetett akkor már főni. Szilviék már szedték a sátorfájukat, és benéztek hozzám Patrikkal, hogy egyrészt felébresszenek, másrészt kihúzzák alólam a szétnyithatós hálózsákot, mert ők pakolnak. Én meg úgy elfeküdtem a kezem, hogy nem éreztem könyékig.
Aztán, hogy a turnébusz bevitt Várpalotára, onnan meg átszálltunk a fehérvárira, két és fél órát kellett várni az egyetlen bajai buszra. Én persze bikinifölsőben, rövidgatyában és acélosban mentem, mert egyrészt meleg volt, másrészt meg nem tudtam volna hova rakni a bakancsomat. Patrik szerint úgy néztem ki nagykabátban, mint valami szatír. Meg hát végülis rájöttem, hogy én még nem aludtam ám ki magam, így elfeküdtem, és el-elbóbiskoltam a csomagokon a földön. A buszra pedig felvittem a takarómat, és az volt a párnám
Ja, és most egy noteszon keresztül kommunikálok, mert még mindig nincs hangom...