Tíria : Az első démon...
Esőcseppek koppanása most a szívverés,
Életek múlnak ki, sötétebb lett a fény.
A csend az mi énekel most a halálnak,
Gyermeket is ő szül a múlandóságnak.
Árnytalan alakok lángtalan lézengnek:
S egy tépett szárnyú démont feszületre tesznek.
A kereszten lelt rá szép csendben a halál,
mikor fázol éjjel, talán ő szól hozzád…
Adott a világnak kínt és sok szenvedést,
Emlékét feledni egy évezred is kevés.
Vér és pusztulás maradt csak utána,
és ezernyi tetem sötét sírkamrákban.
Amikor megöltük, hittük, hogy már vége,
De naiv volt az ember, még ott élt szellemében...
és ahelyett, hogy végleg kiirtaná onnan,
Ma is táplálja azt, mit sem tudva róla…
Bonyolult ragály ez: nem lehet megölni,
Miatta kell ...
