"A szív mi oly hűen dobogott most már nem a test melegét élvezi. Hűl, csak hűl, mint sok érzelem mit vele együtt elveszíthetsz. Fáj még mindig, érzed a helyét, hogy üres, nincs ott semmi, s mintha tompa késsel vágták volna ki belőled. És mégis mosolyogsz, mert tudod, hamarosan dobogni fog benned újra egy..."

Újabb reggel. Megint süt az az átkozott nap! Kilesek az ablakon… mosolyognak, mindenki mosolyog, de valami sötét lappang a mosolyok mögött, valami, ami engem akar, látom, hogy engem figyel, minden szempár mélyéről. Hallom, hogy az emberek összesúgnak a hátam mögött, rólam beszélnek… Mindenki ellenem van… de nálam a fegyver, nagyapám fegyvere… meg fogom védeni magam.
Ma megtörtént, végre előbújt a formátlan rettenet, s megmutatta magát, az anyám alakját öltötte magára, de nem tudott becsapni, hisz tudtam, hogy ő Amerikába van. Egy üres utcában jelent meg nekem, Mikor láttam, hogy nincs ott senki rajtunk kívül, egyből gyanút fogtam, alattomos módon ölelésre tárt karral tartott felém, de én nem haboztam, meghúztam a ravaszt, egyszer, ...

Végzetes tévedés

Meg ezt meg Solyáról csináltam legnagyobb unalmam közepette...

Ez is szép

na itt meg lehet nézni hogy hogyan kell kicsontozni egy hellokittyt xD

Bemutatom Menzon Prézlit, Csaby macskerzonját.

Kényszerképzet
Csend van. Vagy talán mégsem? A szoba neszein keresztül, elhatol hozzám valami ősi, kegyetlen és borzasztó. Mióta írok, folyton itt sündörög körülöttem. Azt hiszi nem hallom, de én mégis tudom, hogy itt van. Érzem! Rengetegféleképpen nézhet ki. Egyesek úgy hívják: terrorizmus, mások őrületnek, esetleg pokolnak. Érzem, ahogy nyálkás hullaszínű mancsaival összeszorítja a torkom, és nem hagy lélegzethez jutni. Tudom hogy az idő, és tér szövetein kívülről, egy leírhatatlanul szép, és egyben iszonyatos helyről csusszant ide, hogy beteljesítse feladatát. Az emberi elme képtelen meglátni, pedig ott van. Képtelen meglátni, mert annyira összetett, vérszomjas, és valamilyen elvont, de groteszk módon mégis csodálatos. Én ...

Na örülök a tényállásnak!!!